Köszöntöm Kedves Látogató!

A legjobb pillanat a most.

Töprengés, gondolkodás, habozás, idõhúzás helyett döntést kell hozni, meg kell tenni. Most.

Vannak pillanatok, idõszakok, amik nem, vagy kevésszer ismétlõdnek. Ilyenek: esküvõ - kismama - újszülött - születésnap - névadó - szalagavató - ballagás - diplomaosztó - családi, baráti, munkatársi party.

Ezeket meg kell örökíteni, majd évek elteltével a képeket elõvéve kedves emlékeket idéz minden egyes felvétel.

A 70-es és 80-as években házaló fotósok járták az országot. Mûködött bennem a gyerekes kíváncsiság, meg kellett tudnom, hogyan lesz a kattintásból papírkép. Szomszédom gyakorlott fotós lévén türelemmel, érthetõen elmagyarázta a fényképkészítés fõbb lépéseit. Hamarosan megkaptam elsõ fényképezõgépemet. Megtanultam elõhívni, nagyítani a fotókat. Haladva a korral, informatikai és fotós szaklapokból ismerkedtem a digitális fényképezés kínálta lehetõségekkel. Filmes fotózás idején exponálás elõtt komponáltuk a képet. Ma már sokan lõnek mindenre, aztán számítógépen vágnak, szabdalnak, ami pixel veszteséggel jár.
Amint tehettem, nyitottam a digitális fotózás világa felé.

Képeimet nem színezem és nem szerkesztem át, azokat valósághûen mutatom meg. Egykori tanítóm szavait idézve: ne csináljunk az osonó rókából pipáló öregembert.

A fotózás számomra kikapcsolódás, öröm, a szabad idõtöltés.

Tisztelettel: Horváth Géza
A FARKAS ÉS A RÓZSA

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörû virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre elõször. "Milyen szép!" - gondolta - "Milyen kecses!" Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerû! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyû - Hát hogy néz ez ki?
"Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. "
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. "Hát nem látjátok, hogy fáj neki?" - gondolta a farkas - "Miért kell bántani?"
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve - Tépjük ki!
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt!
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más volt mint õk!" Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán elõjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földrõl. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

Otthon, az odúja elõtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...

Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.

Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja elõtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve.

Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében elõször, sírni kezdett.